|
|
|
Oktatás
Tudományos Diákkör
A tudományos diákköri konferencia célja, hogy a hallgatókat tudományos
munkára ösztönözze egy általuk választott szakterületen. Ez igen fontos
számukra, mert így tapasztalatokat szerezve szembesülnek a tudomány kihívásaival.
A Csillagászati Tanszék oktatói és kutatói valamint az MTA Csillagászati Kutatóintézet
dolgozói bátorítják a tudományos
diákköri konferencián való résztvételt, valamint biztosítják az ehhez
szükséges témavezetést.
Tudományos Diákköri Témalehetőségek:
Az ELTE Csillagászati Tanszék munkatársai, illetve az MTA KTM Csillagászati Kutatóintézet kutatói által meghírdetett témalehetőségek, melyek a későbbiekben akár szakdolgozati témaként is felhasználhatók.
Az alábbi táblázatban foglaltuk össze a lehetőségeket témavezetők szerint. Ez azt is jelenti, hogy egy témavezető akár több témát is meghírdetett, mely(ek)ről részletes leírás az utolsó oszlopban található
ikonra kattintva tölthető(k) le.
-
Tudományos Diákköri Konferenciák:
A korábbi kétévente megrendezésre kerülő Országos Tudományos Diákköri Konferenciákon résztvevő dolgozatok.
-
A XXX. OTDK konferencián résztvevő dolgozatok (Nyíregyháza, 2011. április 27-29.) |
Szerző |
A dolgozat címe |
Témavezető |
Helyezés |
| Szécsi Dorottya (ELTE) |
A Fermi gammam?hold mozgásának vizsgálata - különös tekintettel a gamma-kitörésekre rárakódó háttér értékének alakulására |
Bagoly Zsolt, Horváth István |
I. díj |
| Szulágyi Judit (ELTE) |
Az argon [ArII] vonalának els? kimutatása protoplanetáris korongokban és a sugárzási tér vizsgálata |
Ábrahám Péter, Pascucci Ilaria |
II. díj |
| Kovács András (ELTE) |
A kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás fázisai |
Szapudi István |
III. díj |
| Hodosán Gabriella (ELTE) |
Fedési exobolygók periódusváltozása a Kepler űrtávcső adataiban |
Kiss László, Szabó M. Gyula, Simon Attila |
III. díj |
| Tápai Márton (SZTE) |
Szupermasszív fekete lyuk kett?sök által sugárzott gravitációs hullámformák |
Gergely Á. László, Keresztes Zoltán |
különdíj |
| Kun Emma (SZTE) |
Az NGC 6834 nyílthalmaz fotometriai vizsgálata |
Székely Péter |
a Magyar Csillagászati Alapítvány különdíja |
| Veréb László (SZTE) |
Kvadrupól-monopól hatások gravitációs hullámok fázisában |
Gergely Á. László, Keresztes Zoltán |
|
| Kovács András (ELTE) |
Gamma-kitörések energiáinak kozmológiai k-korrekciója |
Bagoly Zsolt |
|
| Fehér Orsolya, Lisztes Mónika (ELTE) |
Fiatal csillagok környezetének modellezése az Orion-ködben az AKARI FIS adatai és archív katalógusok felhasználásával |
Zahorecz Sarolta |
|
| Ordasi András (SZTE) |
Tranzitos exobolygók fedésének fotometriai vizsgálata |
Szatmáry Károly, Szabó M. Gyula, Székely Péter |
|
| Polák Péter (Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium) |
A peremsötétedés kimutatása és értékének mérése |
Udvarhelyiné Hyross Amelita, Somosvári Béla Márton |
Junior díj: Koch Sándor Alapítvány pénzdíja és A Földgömb előfizetése |
-
A XXIX. OTDK konferencián résztvevő dolgozatok (Szombathely, 2009. április 7-9.) |
Szerző |
A dolgozat címe |
Témavezető |
Helyezés |
| Szulágyi Judit |
Egy trendszűrő algoritmus alkalmazása a MACHO adatbázis csillagain |
Dr.Kovács Géza |
I. díj |
| Győrffy Ákos |
A KUV05134+2605 DBV típusú fehér törpe pulzációs spektruma és annak változásai |
Dr.Paparó Margit |
II. díj |
| Szalai Nikolett |
A Kaméleon I-es molekulafelh? központi része - fizikai paraméterek meghatározása földi rádió-spektroszkópiai és ?rcsillagászati mérések alapján |
Dr. Tóth L. Viktor |
III. díj |
Dénes Helga, Elek Elza, Gergely Bettina, Zahorecz Sarolta |
Fiatal csillagok vizsgálata a Heiles Cloud 2-ben |
|
|
| Kuti Adrienn |
Hőmérsékleti viszonyok vizsgálata a Marson |
|
|
| Ládi Tímea Mariann |
Fősorozat előtti kett?scsillagok körüli korongok szerkezetének vizsgálata |
|
|
| Verebélyi Erika |
Az R808 jelű fehér törpe pulzációs periódusának vizsgálata |
|
|
-
A XXVIII. OTDK konferencián résztvevő dolgozatok ( Szeged, 2007. április 4-6.) |
Szerző |
A dolgozat címe |
Témavezető |
Helyezés |
| Bakos Judit |
Extragalaktikus gömbhalmazok radiális sebességének mérése a GTC OSIRIS műszerével |
Dr. Alexandre Vazdekis és Dr. Michael Beasley |
|
| Korsós Marianna |
Ia típusú szupernóvák adatainak statisztikus vizsgálata Monte Carlo szimulációval |
Hetesi Zsolt |
dicséret |
| Sipőcz Brigitta |
Változócsillagok a HAT-1 szemével |
Dr. Bakos Gáspár |
II. díj |
| Volent Renáta |
A Föld, a Mars, az Europa és a Ganymedes felszínén található jeges alakzatok összehasonlítása |
Kereszturi Ákos |
|
| Völgyes Dávid |
Képrekonstrukció a csillagászatban |
Dr. Szécsényi-Nagy Gábor |
|
| Csengeri Timea |
Egy poros kvazár, az IRAS 13349+2438 esete - modellezés a 2-Dust radiatív transzfer kóddal |
Dr. Gerard Kriss |
|
| Molnár László, Pápics Péter István |
GD 154 - kétfajta pulzációs állapotú fehér törpe |
Dr. Paparó Margit |
I. díj |
| Nagy Zsófia |
Fedési törpe nóvák periódusváltozásainak vizsgálata |
Dr. Csizmadia Szilárd |
|
| Plachy Emese, Sztankó Nándor |
GD 154, kaotikus rendszernek tűnő fehér törpe |
Dr. Paparó Margit |
|
| Zsom András |
A por és a gáz hőmérsékletének összehasonlítása a Cygnus-Cepheus területen |
Dr. Tóth L. Viktor |
dicséret |
-
A XXVII. OTDK konferencián résztvevő dolgozatok ( Pécs, 2005. március 21-24. ) |
Szerző |
A dolgozat címe |
Témavezető |
Helyezés |
| Varga Balázs |
Gamma-kitörések fénygörbéinek vizsgálata |
Dr. Horváth István |
|
| Bogdán Ákos |
Repedésrendszerek eredete és vizsgálata az óriásbolygók holdjain |
Dr. Illés Erzsébet és Varga Péter |
|
| Krista Larisza Diana |
Koronalyuk katalógusok |
Dr. Petrovay Kristóf |
|
| Veres Péter |
Gamma felvillanások - folytonos adatok |
Dr. Horváth István |
|
| Ács Barbara - Klagyivik Péter |
Hol keletkeznek a Naphoz hasonló tömegű csillagok? A galaxismodellek próbája az eddigi legnagyobb felmérés alapján |
Dr. Tóth L. Viktor |
|
| Csorba Katalin |
Van-e frekvencia és amplitúdó változás a HR 4047 Delta Scuti típusú csillagban? |
Dr. Paparó Margit |
|
| Juhász Attila |
UX Orionis típusú fiatal csillagok infravörös változékonysága az ISO mérései alapján |
Dr. Ábrahám Péter |
|
| Klagyivik Péter |
W Uma tipusú csillagok vizsgálata fénygörbe-megoldások alapján |
Csizmadia Szilárd |
|
-
A XXVI. OTDK konferencián résztvevő dolgozatok ( Miskolc, 2003. április 14-16. ) |
Szerző |
A dolgozat címe |
Témavezető |
Helyezés |
| Fröhlich Georgina |
A Föld-Hold rendszer stabilitása |
Dr. Érdi Bálint |
|
| Fröhlich Georgina |
Befogás a korlátozott háromtest-problémában |
Dr. Érdi Bálint |
kiemelt dicséret |
| Hetesi Zsolt |
A húsvét eredete |
Dr. Balázs Béla |
|
| Kovács Tamás |
Földközeli kisbolygók stabilitásának vizsgálata |
Dr. Érdi Bálint |
dicséret |
| Kóspál Ágnes |
FU Orionis típusú csillagok vizsgálata az Infrared Space Observatory mérései alapján |
Dr. Ábrahám Péter |
II. díj |
| Pál András |
Exobolygórendszerek stabilitásának vizsgálata |
Dr. Érdi Bálint |
I. díj |
-
A XXV. OTDK konferencián résztvevő dolgozatok (Pécs, 2001. április 17-19.) |
Szerző |
A dolgozat címe |
Témavezető |
Helyezés |
| Hargitai Henrik |
Földrajzi információk kinyerése idegen égitestekről készített űrfelvételekből |
|
|
| Kiss Zoltán, Eredics Mária |
Hideg felhőmagok a Cepheus Flare óriásmolukulafelhő vidékén |
Dr. Tóth L. Viktor |
|
| Könyves Vera |
Galaktikus hurkok a III. galaktikus negyedben |
Dr. Tóth L. Viktor és Kiss Csaba |
I. díj |
| Molnár Attila |
Két W Ursae Maioris csillag fotometriai vizsgálata |
Csizmadia Szilárd |
|
| Nagy Imre |
Mesterséges holdak szekuláris rezonanciájának vizsgálata |
Dr. Érdi Bálint |
|
| Opitz Andrea |
Változó napállandó |
|
|
| Ratkai Ferenc |
Kompakt jetek VLBI térképezése |
|
|
| Sík András, Keresztúri Ákos |
Marsi felszín alaktana |
|
|
|
|